Budapesten
Török a görög étteremben - gyilkossági kísérlet
Emberölés kísérletével vádolta meg a Fővárosi Főügyészség azt a török férfit, aki tavaly márciusban meglőtte haragosát egy budapesti görög étteremben.
2014.08.19 09:55Havariapress
A Magyarországon élő török állampolgárságú vádlott, illetve azerbajdzsáni állampolgárságú sértett még korábbról ismerte egymást. A vádirat lényege szerint, a két férfi - korábbi nézeteltérésük tisztázása érdekében - 2013. március 14-én találkozót beszélt meg egy VI. kerületi görög étterembe.
Az étterembe érve a 45 éves vádlott és későbbi áldozata felment a galériára beszélgetni. Pár perc elteltével heves szóváltásba, kiabálásba torkollt a beszélgetés, a sértett unokatestvére ekkor felsietett az emeleti részre, a két veszekedő férfi közé lépett, és megpróbálta megnyugtatni őket.
A vádlott ekkor a ruhája alól elővette Glock 17 típusú fegyverét, azt nyomban csőre töltötte, majd - a mellkasára célozva - rászegezte a tőle mintegy egy méter távolságra álló haragosára, miközben közölte vele, hogy megöli. A másik két férfi a vádlottra vetette magát, ekkor sült el a fegyver. A lövés a sértett bal combját érte.
A lövést leadó török férfi kimenekült az étteremből, azonban amikor átszaladt az úttesten, egy éppen arra közlekedő személygépkocsi elütötte. A Fővárosi Főügyészség a török férfit - más bűncselekmény mellett - emberölés bűntettének kísérletével vádolja, amely bűncselekmény büntetési tétele öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


