Azt hitték, takarja őket a füstös üveg
Szexelő írnokok miatt szakadt félbe a gyilkossági per
Egy gyilkossági ügyet tárgyaltak épp az olaszországi Genoa bíróságán, amikor a bíró furcsa zajt hallott, kisvártatva pedig annak forrását is felfedezte: egy szexelő párt az egyik sötétített üveg mögött.
2014.05.20 17:43ma.huFelfüggesztette a tárgyalást a bíró az olasz Genoa bíróságán, amikor feltűnt neki, hogy valami furcsa zajt hall, és azt kérte az épp záróbeszédet mondó ügyésztől, hogy egy percre maradjon csöndben. Gyanúja beigazolódott, a hangok tényleg azok voltak, aminek tűntek: egy szeretkező pár sóhajtásai, Anna Ivaldi bíró pedig kisvártatva a hangok forrását is felfedezte az egyik sötétített, ámde még így is épp eléggé átlátszó üveg mögé bújva.
"Nyilvánvaló, hogy azt gondolták, senki nem fogja őket meglátni, mert az üveg sötét volt, de nem tudtak elbújni" - mondta az egyik jelen lévő bírósági alkalmazott. A pár mindkét tagja az épületben dolgozott, egyikük a hírek szerint házas, bár ezt hivatalosan nem erősítették meg, mint ahogy az egyéb részleteket is igyekeztek házon belül tartani. Az viszont biztos, hogy már elindították a belső vizsgálatot, már csak az a kérdés, hogy a félbeszakított gyilkossági ügy tárgyalását mikor tudják befejezni - számolt be a Metro című brit lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06