Csaló pár
A magyar szállodák Bonnie és Clyde-ja: ettek-ittak-nemfizettek
Eddig bizonyítható módon 4 budapesti szállodából távozott fizetés nélkül egy csaló pár, a kár az eddigi felmérés alapján meghaladja a 3 millió forintot.
2014.08.15 10:11ma.huMájus vége óta több budapesti szállodában is megfordult, majd fizetés nélkül távozott egy csaló pár. Az átverés eddig minden esetben hasonló forgatókönyv szerint zajlott. „A férfi és a nő szobát foglal, majd az ott-tartózkodásuk alatt akár többször is meghosszabbítják pihenésüket, végül tekintélyes fogyasztást követően fizetés nélkül távoznak. A férfi mindig Török Szabolcsként jelentkezik be, míg a nő több különböző álnevet is megadott már a regisztráció során. A szálláshely elhagyásakor egy egyébként létező, Harrys Global nevű cégre hivatkoznak, mely a hátrahagyott számlát rendezni fogja” – mondta Dorcsinecz József, a Szallas.hu ügyvezetője.
„Az esetről az egyik szállodától hozzánk beérkező fizetési felszólítás kapcsán szereztünk tudomást. Török Szabolcsot korábban egy honlap elkészítésével bíztuk meg, de azt a felvett előleg ellenére nem szállította le, így mindkét ügyben feljelentést tettünk. Azt is megtudtuk, hogy az illető ellen már a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálódik egy harmadik ügyben, mely különösen nagy értékben elkövetett csalással kapcsolatos” – mondta Nagy Tibor, a Harrys Global hazai képviseletének ügyvezetője.
A Szallas.hu – partnereivel együttműködve – eddig 4 budapesti szállodát érintő csalást azonosított be, a kár egy-egy szálláshely esetében több 100 ezer forint. Volt olyan is, ahová végül az érvényes előfoglalás ellenére nem mentek el, illetve teltház miatt is kaptak már elutasítást. A szállodák Bonnie és Clyde-jai a legutolsó foglalást július 30-án intézték, így várható, hogy további szálláshelyeken is díjmentesen kívánják élvezni a gyanútlan szállásadók vendégszeretetét.
„A Szallas.hu már tájékoztatta szállásadó partnereit az esetről, hogy elkerülhessék az újabb átverést, illetve a rendőrséggel együttműködve nyakon csíphessék a párost” – tette hozzá Dorcsinecz József.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06