Elfogták a nagykanizsai gyilkosság gyanúsítottját
Megerőszakolta, megfojtotta - beismerte
A fiatal férfi gyilkolhatta meg azt a 48 éves nőt, akit tavaly ősszel holtan találtak nagykanizsai otthonában. A szakértők akkor - a holttest állapota miatt - kizárták a bűncselekmény gyanúját.
2014.07.02 16:55MTI
Emberölés és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanújával őrizetbe vettek egy 24 éves nagykanizsai férfit - tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szerdán.
A közlemény szerint a fiatal férfi gyilkolhatta meg azt a 48 éves nőt, akit tavaly ősszel holtan találtak nagykanizsai otthonában. A szakértők akkor - a holttest állapota miatt - kizárták a bűncselekmény gyanúját, ezért a Nagykanizsai Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálta az esetet.
Az ügy akkor vett új fordulatot, amikor a nagykanizsai kórház ügyeletes orvosa június 12-én értesítette a rendőröket, hogy egy súlyosan sérült 58 éves férfit láttak el, akit valószínűleg bántalmaztak. A nyomozás során kiderült, hogy a sértettet a 24 éves nevelt unokája verte meg, akit emellett azzal is gyanúsítanak, hogy szexuálisan zaklatta a nagymamáját. Kiderült az is, hogy a gyanúsított korábban dolgozott annál a nagykanizsai asszonynál, akinek tavaly ősszel megtalálták a holttestét.
A fiatal férfi beismerte, hogy 2013 nyarán megerőszakolta és megfojtotta a 48 éves nőt, valamint bántalmazta a nagyszüleit, de nagymamája megerőszakolását tagadta.
A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették, és a zalaegerszegi járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Emberölés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


