A reggeli bevásárlást indult intézni
Fényes nappal hurcolták el és erőszakolták meg a 90 éves nénit
A szokásos reggeli bevásárlását akarta elintézni, ám a hentesig már nem jutott el a 90 éves asszony: ismeretlen tettesek elkapták, leütötték, majd egy közeli utcában megerőszakolták.
2014.06.26 11:29ma.hu
Egy botra támaszkodva indult el a 90 éves törékeny asszony, hogy a hentesnél megvegye a szokásos szalonnáját, ám oda már nem jutott el, mert alighogy kilépett a lakásából, valaki megtámadta, befogta a száját, hogy ne tudjon kiáltani, a kezét pedig hátracsavarta, majd addig ütötte, amíg az áldozat elveszítette az eszméletét. A támadás kedden reggel történt az angliai Rochdale-ben, de senki nem látott semmit, így egyelőre a rendőrség is sötétben tapogatózik.
A néni később egy közeli utcán tért magához, ahonnan valahogyan elvonszolta magát a hentesüzletig, és onnan hívták fel a rendőrséget, hogy bejelentsék a visszataszító bűncselekményt: a nénit az eszméletlensége ideje alatt még meg is erőszakolta a támadója. "z áldozat borzalmas megpróbáltatásokon ment keresztül, és mindannyian csak reménykedni tudunk abban, hogy képes lesz teljesen felépülni" - idézte a rendőrség egyik képviselőjét, Alistair Mallent a Metro című brit lap. "Most a tapasztalt tisztjeinktől kap támogatást és mindent megteszünk annak érdekében, hogy megnyugtassuk őt és elkapjuk a bűnöst" - tette hozzá.
A rendőr egyúttal igyekezett megnyugtatni a közösség tagjait, hogy az efféle bűnesetek rendkívül ritkák.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06