Úszik az árverés
Zárolva a Kádár-ereklye
A rendőrség lefoglalt két, aukcióra szánt, Kádár János által írt levelet, a dokumentumokat a budapesti Krisztina Antikvárium szombati könyv és papírrégiség árverésén értékesítették volna.
2014.05.17 14:10MTI
Az ORFK kommunikációs szolgálata azt közölte szombaton, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya vizsgálja az iratok elidegenítési, kikerülési körülményeit. Hozzátették, hogy az ügyben a Magyar Nemzeti Levéltár tett feljelentést.
Az antikvárium honlapján közzétett árverési katalógusból kiderül, hogy Magyarország volt vezető politikusa, az MSZMP egykori főtitkára az egyik levelet az MSZMP Központi Bizottságához címezte, és a saját kezűleg aláírt levélben tulajdonképpen lemond tisztségéről. Az 1989. május 10-i dokumentum nagy valószínűséggel az utolsó hivatalos politikai irat, amit Kádár János aláírt. A volt pártfőtitkárt a KB május 22-én hivatalosan is felmentette tisztségeiből. Kádár János 1989. július 6-án halt meg. A levél kikiáltási ára 1 millió 500 ezer forint.
A másik irat, egy Gorbacsov szovjet pártfőtitkárnak szóló levél kézzel írt piszkozata, 1,2 millió forintos kikiáltási árral szerepel a katalógusban.
Az SZKP főtitkárának címzett, "Kedves Gorbacsov elvtárs!" megszólítású levélen dátum nincs, de szövegéből tudni lehet, hogy 1987. ápr. 8-a után nem sokkal íródott. A levélben Kádár János megköszöni a felesége születésnapjára kapott levelet és ajándékot, továbbá tájékoztatja Gorbacsovot, hogy főtitkárként folytatja munkáját, majd pontokba szedve elemzi az aktuális politikai eseményeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


