Baleset vezetett a nyomára
Reklámfotózás helyett - szexuális szerepjátékokra kényszerítette áldozatát
A budapesti rendőrök április 29-én este a XIV. kerületi Csömöri úton akartak igazoltatni egy jobbkormányos autót, a vezető azonban nem állt meg...
2014.05.05 11:42Havariapress
Forrás: youtube.com
Egy balesetének köszönhetően fogták el a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint fürdőruhás reklámfotózás ígéretével tévesztett meg legalább egy nőt Budapesten, majd áldozatát elkábította és szexuális szerepjátékokra kényszerítette.
A huszonéves férfit a bíróság a hétvégén előzetes letartóztatásba helyezte.
A budapesti rendőrök április 29-én este a XIV. kerületi Csömöri úton akartak igazoltatni egy jobbkormányos autót, melynek vezetője azonban nem állt meg, és a rendőri felszólítás ellenére továbbhajtott. A gépkocsit az egyenruhások több kilométeres üldözés után érték csak utol, amikor a sofőr balesetet okozott. Az autó két utasa még ekkor is menekülni próbált, de a rendőrök mindkettejüket elfogták.
A két férfi azonosításakor kiderült az is, hogy a sofőr azonos azzal a férfival, aki néhány nappal korábban egy internetes portálon fürdőruhás reklámfotózásról szóló hirdetést adott fel, majd egy lányt, aki jelentkezett a hirdetésre, egy bérelt ingatlanba csalt, elkábította, és az állapotát kihasználva bántalmazta, illetve szexuális szerepjátékokra kényszerítette.
A 29 éves tatai lakost ezért a rendőrök őrizetbe vették, a bíróság pedig a hétvégén az előzetes letartóztatását is elrendelte, szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanújával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


