51 éves helyi lakos
Bekölce: előzetesben a kútban talált férfi feltételezett gyilkosa
A nyomozók a széleskörű adatgyűjtés eredményeként megállapították, hogy az emberölés elkövetésével egy 51 éves helyi lakos gyanúsítható. A férfit még aznap este el is fogták kiskunfélegyházi tartózkodási helyén.
2014.03.10 11:42Havariapress
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolt egy embert a múlt héten Bekölcén, áldozata testét pedig egy kútba dobta.
A Heves megyei településen a múlt pénteken kora reggel találtak rá egy elhunyt férfira, egy lakóház udvarának kútjában.
A nyomozók a széleskörű adatgyűjtés eredményeként megállapították, hogy az emberölés elkövetésével egy 51 éves helyi lakos gyanúsítható. A férfit még aznap este el is fogták kiskunfélegyházi tartózkodási helyén, majd előállították a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.
A gyanúsítottat a főkapitányságon ezután őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását is, amit az illetékes bíróság vasárnap el is rendelt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06