Független jelölt
Gálné Mátrai Ágnes lett Bekölce polgármestere
A négy képviselői helyre tíz független jelölt pályázott.
2013.09.16 07:39MTIGálné Mátrai Ágnest választották meg a Heves megyei Bekölce polgármesterének a vasárnap tartott időközi polgármester- és önkormányzati képviselő-választáson - tájékoztatott Fogel Henrietta, a Balaton, Bekölce és Mikófalva községeket tömörítő Balatoni Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője.
Közlése szerint a három független jelölt közül Gálné Mátrai Ágnes 160, a korábbi polgármester, Horoghné Németh Katalin 150, Pozsik Péter pedig 94 szavazatot kapott.
Fogel Henrietta elmondta: a négy képviselői helyre tíz független jelölt pályázott, közülük Kozmáné Orcsik Éva, Kormosné Orosz Piroska, Nagy Szilárdné, valamint Varga Ferenc került be a testületbe.
A jegyző elmondta továbbá, hogy az 563 szavazásra jogosult bekölcei lakos közül 408-an adták le voksukat, ami 71,2 százalékos részvétel. Ez a korábbiakhoz képest magasabb választói aktivitást mutat - tette hozzá.
Tájékoztatása szerint jogorvoslatra két napig van lehetőség, 15 napon belül pedig megalakul az új képviselő-testület.
Az időközi voksolást az öttagú képviselő-testület június 20-i önfeloszlatása miatt kellett kiírni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


