Vasút kontra közút
Vonat és teherautó ütközött Szentesnél - több sérült
Három ember súlyosan, mintegy huszonöt fő pedig könnyebben sérült meg, amikor összeütközött egy vonat és egy kamion Szentes közelében.
2014.03.03 13:27HavariapressA Szeged-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon hétfőn déli fél egy körül haladt egy vasúti szerelvény Hódmezővásárhely felől Szentes irányába, amikor Szentes határában, a 4521-es főút ipartelepi úti vasúti átjárójában - a jól működő fénysorompó jelzése ellenére - eléhajtott egy kamion.
A szerelvény emiatt nekiütközött a kamionnak, majd a Bz vonat mozdonya és az utána lévő kocsi is kisiklott.
Az ütközés következtében 3 fő súlyos, mintegy 25 fő könnyebb sérülést szenvedett, s a járművekben keletkezett kár is jelentős.
A MÁV START már megrendelte a vonatpótló autóbuszokat az utasok elszállítására, a buszok Szegvár és Szentes között szállítják az utasokat.
A közlekedés előreláthatólag csak a késő esti órákra állhat helyre a környéken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


