Súlyos tehervonat baleset Oroszországban
Durva: harminckét gáztartálykocsi kisiklott, tíz pedig kigyulladt
Órák óta küzdenek a tűzoltók a lángokkal a Moszkvától északkeletre lévő Kirov város körzetében, ahol szerdán 32 gáztartálykocsi kisiklott, 10 pedig kigyulladt egy tehervonaton.
2014.02.05 09:35MTI
A Pozgyino nevű vasútállomásnál helyi idő szerint hajnal fél ötkor történt baleset miatt a közeli házakból és az ott lévő kenyérgyárból 435 embert telepítettek ki. A szerencsétlenségnek nincsenek áldozatai.
A lakosság ugyanakkor attól tart, hogy mérgező anyagok kerültek a levegőbe. A Ria Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozó környezetvédelmi szakértő azonban elmondta, nincs szükség kitelepítésre a baleset körzetéből, csak a lakások ablakait kell bezárni.
A rendkívüli helyzetek minisztériumánál is kizárták, hogy a környéken lakókat gázmérgezés fenyegetné. A tűzoltóknak a délelőtti órákra sikerült megakadályozni a lángok tovább terjedését, de mint a rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtószolgálatánál elmondta, a gázkondenzátumot tartalmazó tartályok oltása nehézségeket okoz.
A helyszínen egy tűzoltóvonat személyzete dolgozik a mentésen, de még két ilyen vonatot irányítottak oda és több helyreállító egység tart a poznyinói állomás felé. A baleset miatt 13 vonat késik a Kirovi területen.
A rendkívüli helyzetek minisztériumának közlése szerint a tehervonat súlyos balesetét az okozta, hogy az egyik gáztartály kigyulladt és kisiklott, majd emiatt a többi vagon is letért a sínekről és a gáztartályok lángra lobbantak. Oroszországban gyakoriak a vasúti balesetek.
Az elöregedett, vagy rossz műszaki állapotban lévő, túlterhelt vagonok és a sínek állapota, illetve az előírások megsértése miatt. Tavaly szeptember végén a Kosztromai területen a Buj nevű állomás közelében három propán gázt tartalmazó tartály siklott ki, az egyik felborult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


