Tízmázsányi árut loptak
Síncsavarok lopására szakosodott tolvajok Borsodban
Mintegy tízmázsányi, különféle vasúti szerelvényeket szedtek fel és értékesítettek azok a mezőkeresztesi tolvajok, akiket a napokban leplezett le a rendőrség - tájékoztatta az MTI-t a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.
2008.08.06 12:36MTIEgyedné Novodonszki Éva közölte: a 28, 24 és 20 éves férfiak kihallgatásuk alkalmával részleges beismerő vallomást tettek. Bebizonyosodott a vizsgálat során, hogy az elmúlt időszakban körülbelül tízmázsányi, különféle vasúti szerelvényeket loptak el és értékesítettek miskolci telepeken.
Az előzmények kapcsán a szóvivő azt is elmondta, hogy az első bejelentést még április 14-én kapták, amely szerint Hejőkeresztúr és Mezőcsát között, egy üzemen kívüli vasúti pályaszakaszról sínösszekötőket, síncsavarokat loptak el ismeretlen tettesek mintegy 800 ezer forint értékben. Ezt követően még nyolc alkalommal tettek feljelentést. A lopásokkal okozott kár összességében meghaladja nyolcmillió forintot - fűzte hozzá.
Beszámolt arról, hogy a nyomozás során több házkutatást is tartottak. Első körben egy 31 éves férfinél, akinek a garázsában lefoglalták az előző napon felvásárolt vasmennyiséget, a mintegy 160 kilogrammnyi, vasúti pályából kiszerelt síncsavart. A férfi ellen jelentős értékre elkövetett orgazdaság miatt indított eljárást a rendőrség.
Az orgazda nevezte meg a három fiatalembert, akiktől a vasanyagot vásárolta, illetve elmondta azt is, hogy ez nem az első alkalom volt. A 28, 24 és 20 éves férfiak ellen lopás miatt indított eljárást a tiszaújvárosi rendőrkapitányság. A négy gyanúsított - a tolvajok és az orgazda - is szabadlábon védekezhetnek - jegyezte meg a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


