Kitartottság, emberkereskedelem, kerítés...
Prostitúcióra kényszerítették és fogva tartották a 17 évest
Embertelen körülmények között tartottak fogva és prostitúcióra kényszerítettek egy 17 éves lányt Kiskunlacházán, az ügyben négy férfi és egy nő ellen folyik eljárás.
2014.02.08 13:35MTIA gyanúsítottakat elfogták, az illetékes bíróság mindannyiukat előzetes letartóztatásba helyezte.
Beluzsárné Belicza Andrea a nyomozás eddigi eredményét ismertetve elmondta, hogy a csoport egyik tagja, egy 24 éves pálfai férfi 2011-től együtt élt a lánnyal, akit rendszeresen prostitúcióra kényszerített, s az így szerzett pénzt elvette tőle. 2013 szeptemberében a lányt készpénzért és egy autóért eladta egy 19 éves, szintén pálfai illetőségű férfinak, majd a lányt egy 31 éves kiskunlacházi nő lakásában szállásolták el, ahol egy elsötétített szobába zárták.
A fogva tartás ideje alatt a gyanúsítottak - a lány "eladója", "vevője" és "elszállásolója", és még két kiskunlacházi férfi - rendszeresen kábító hatású anyagot juttattak a fiatal nő szervezetébe. Emellett többször bántalmazták, éheztették, nem biztosítottak számára a higiénés körülményeket sem. Egy alkalommal prostitúcióra is kényszerítették.
A valószínűleg fegyverrel is rendelkező négy gyanúsítottat február 4-én a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai Kiskunlacházán fogták el, míg ötödik társukat a Paksi Rendőrkapitányság nagydorogi rendőrőrsének járőrei pálfai lakásából állították elő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


