A balesetek többsége közúton történt
Kevesebb magyart ért baleset Horvátországban
Horvátországban a magyar állampolgároknak idén eddig a tavalyinál kevesebb balesetük volt, halálesettel pedig egyik sem végződött - közölte szerdán az MTI érdeklődésére a zágrábi magyar konzul.
2008.07.30 12:04MTIPék Miklós tájékoztatása szerint május 1-jétől mindent egybevetve nyolc olyan baleset volt, amely magyarokat érintett, ez pedig feleannyi, mint amennyi a tavalyi hasonló időszakban bekövetkezett. A balesetek többsége közúton történt, motorral, személyautóval vagy kamionnal ütköztek magyar állampolgárok. Jelenleg hárman vannak kórházban, közöttük az a házaspár, amelynek tagjai másfél héttel ezelőtt Fiume (Rijeka) közelében szenvedtek balesetet.
Mindezeken túlmenően azonban volt példa már idén búvárbalesetre - merülés utáni keszonbetegségre -, egy szerencsétlen esés miatt pedig ugyancsak kórházi ápolásra volt szüksége egy magyar állampolgárnak. A javuló magyar baleseti statisztikának is köszönhetően csökkent a nyaralások során bármilyen okból bekövetkezett halálesetek száma, a tavalyi nyolccal szemben idén eddig három magyar hunyt el Horvátországban.
Egy férfi egy vízi tragédia nyomán veszítette életét, két esetben pedig infarktus volt a halál oka - közölte az MTI-vel a zágrábi magyar konzul. A statisztikai adatok alapján ugyanakkor úgy tűnik, hogy nem használt a közlekedési szabályok és a szabálysértések büntetési tételeinek júniusi szigorítása Horvátországban, ahol tíz nap alatt 30 halálos áldozata volt a baleseteknek.
A nyári szezonban továbbra is a tengerpart közelében és főként hétvégén történnek halálos közúti balesetek, amelyek oka legtöbbször a figyelmetlenség vagy az alkoholfogyasztás - közölte a horvát Javno hírportál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


