Szén-monoxid-mérgezés Zalaegerszegen
A gyerekek többségét már hazaengedték a kórházból
A jégcsarnok használatát mindaddig megtiltják, míg a baj forrását pontosan nem tudják meghatározni.
2013.12.01 08:27MTI
Fotó: MTI
A zalaegerszegi jégcsarnokban történt szén-monoxid-mérgezés miatt kórházba vitt gyermekek többségét már hazaengedték, csak néhány tizenéves maradt bent megfigyelésre - közölte a Zalaegerszeg Jégsportjáért Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke szombaton késő este.
Kiss Zsolt elmondta: a történtek után kötelességüknek érzik, hogy amiben csak lehet, segítséget nyújtsanak a családoknak, ezért a késő esti órákig a kórházban maradnak, és ha szükséges, segítenek a szülők éjszakai elhelyezésében, és figyelnek arra, ha a kórházban a gyermekeknek élelmiszerre, ruhára van szükségük.
A felügyelőbizottság elnöke szerint a szén-monoxid a jégfelújító berendezés meghibásodása miatt került a játéktérre. Elmondta, hogy a mérkőzésen végig volt orvos, de a játékosok és az edzők csak a meccs végén panaszkodtak rosszullétre, hányingerre, fejfájásra.
A tömeges rosszullét szombat délután, a 14 év körüli gyerekek jégkorongmérkőzése közben történt, 29 gyereket és két felnőttet vittek közepes, illetve könnyű tünetekkel kórházba a mentők. A vizsgálatokon kiderült, hogy valamennyien szén-monoxid-mérgezést szenvedtek.
A stadionban - szülőkkel, gyermekekkel együtt - 60-80 ember tartózkodott. A zalaegerszegi katasztrófavédelmi egységek a helyszínen folyamatosan, magas koncentrációban szén-monoxidot mértek, ezért a jégcsarnokot kiürítették és lezárták.
Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese korábban azt közölte, hogy senkinek sem súlyos az állapota.
A gyanú szerint a tömörítő jégkészítő-berendezés kipufogórendszere okozta a tömeges rosszullétet - közölte a Zala megyei katasztrófavédelmi igazgató az MTI-vel. Egri Gyula elmondta: a jégcsarnok használatát mindaddig megtiltják, míg a baj forrását pontosan nem tudják meghatározni.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-vel azt közölte, hogy a tömeges rosszullét miatt a jégkorongmérkőzésről 29 gyereket és két felnőttet (köztük a mérkőzést vezető bírót) a mentők azonnal kórházba vittek, harmincan pedig a délutáni órákban jelentkeztek az ügyeleten.
Nothoff Ingrid hozzátette: a tömörítő jégkészítő-berendezést, amely a feltételezések szerint a rosszulléteket okozta, a rendőrség lefoglalta, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság pedig szakértő bevonásával, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen indít eljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


