Gyorshír
Szén-monoxid-mérgezés Zalaegerszegen - 29 gyermek!
Összesen 31-en, többségében gyerekek szenvedtek a gyanú szerint szén-monoxid-mérgezést szombaton a zalaegerszegi jégcsarnokban. A tömeges rosszullét egy jégkorong-mérkőzés közben történt, senkinek sem súlyos az állapota.
2013.11.30 14:26MTI
Fotó: MTI
Farkas Diána, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a gyanú szerint 31 ember szenvedett szén-monoxid-mérgezést: 29 gyermek és 2 felnőtt. A kiérkező zalaegerszegi egységek a helyszínen folyamatosan, magas koncentrációban szén-monoxidot mértek. A szóvivő közölte: a jégcsarnokot kiürítették, lezárták és jelenleg is vizsgálják.
Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese megerősítette, hogy összesen 31 embert - köztük 29 gyereket - vittek a mentők a helyi kórházba, mindegyiküket szén-monoxid-mérgezés gyanújával. A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatását cáfolva kiemelte, hogy nincs súlyos sérült.
Rigó Csaba, a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke a helyszínen az MTI-nek elmondta: a Zala megyei kórház felkészült, el tudja látni a sérülteket. A sérültek nagy része a gyermekosztályra került szén-monoxid-mérgezés gyanújával. Jelenleg 11 ember kap oxigént, állapotuk nem súlyos.
A kormánybiztos hozzátette: a katasztrófavédelem lezárta a helyszínt, szellőztetik az épületet, és keresik a szén-monoxid forrását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


