Szénmonoxid-mérgezés
A jégkészítő-berendezés okozhatta a rosszulléteket
A gyanú szerint a tömörítő jégkészítő-berendezés kipufogórendszere okozta a tömeges rosszullétet szombat délután a zalaegerszegi jégcsarnokban - közölte a Zala megyei katasztrófavédelmi igazgató.
2013.11.30 16:28MTI
Keresik a szén-monoxid forrását
Egri Gyula elmondta: a tömeges rosszullét miatt 29 gyereket és 2 felnőttet vittek közepes, illetve könnyű tünetekkel a mentők kórházba. A vizsgálatok során kiderült, hogy valamennyien szén-monoxid-mérgezést szenvedtek.
Az igazgató hozzátette: mindaddig megtiltják a jégcsarnok használatát, míg a baj forrását pontosan meg nem tudják meghatározni.
A tömeges rosszullét 14 év körüli gyerekek jégkorong-mérkőzése közben történt. A kiérkező zalaegerszegi katasztrófavédelmi egységek a helyszínen folyamatosan, magas koncentrációban szén-monoxidot mértek. A jégcsarnokot kiürítették és lezárták.
Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese korábban azt közölte, hogy senkinek sem súlyos az állapota.
Rigó Csaba, a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke szintén korábban a helyszínen elmondta: a Zala megyei kórház felkészült, el tudja látni a sérülteket. A sérültek nagy része a gyermekosztályra került szén-monoxid-mérgezés gyanújával. Jelenleg 11 ember kap oxigént, állapotuk nem súlyos. A kormánybiztos hozzátette: a katasztrófavédelem lezárta a helyszínt, szellőztetik az épületet, és keresik a szén-monoxid forrását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


