Még játékból se...
Hét év börtön játékpisztollyal való fenyegetésért
Még negyedmilliót se zsákmányoltak, most hat és hét év börtön lett a jutalom...
2013.11.28 16:35MTI
Hét év, illetve hat év fegyházra ítélte fegyveresen elkövetett rablás miatt a Debreceni Törvényszék csütörtökön azt a két huszonéves fiatalt, aki tavaly szeptemberben játék pisztollyal rabolt ki egy élelmiszerboltot Vámospércsen.
A bíróság emellett J. Tamás elsőrendű vádlottat hét, V. Norbert másodrendű vádlottat - mint bűnsegédet - hat évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától - tette hozzá.
A bagaméri J. Tamás 2012. szeptember 11-én pénzszerzésére vette rá V. Norbertet. Másnap munka után egy vámospércsi presszóban beszélték meg a teendőket: J. Tamás egy élelmiszerboltot szemelt ki, azt mondta, hogy a rablást ő rendezi, barátja a közelben várja meg őt és segítsen az átöltözésben. Vásároltak két, a valódihoz nagyon hasonló játék pisztolyt, J. Tamás símaszkot húzott a fejére, s a kiszemelt boltban a "fegyverrel" összesen 212 ezer forintot zsákmányolt.
A két férfi Debrecenbe utazott, több kocsmába is betértek, majd egy hipermarketben költekeztek.
A másodrendű vádlott a közreműködéséért kapott 80 ezer forintból ruhákat és cipőt is vett magának. Később a házkutatások során az elsőrendű vádlottnál 99 ezer, barátjánál 7500 forintot találtak meg a rendőrök.
A bíró indoklásában kiemelte: a rablás hatalmas félelmet keltett, az egyik eladó a bíróságon úgy fogalmazott, hogy lepergett előtte az élete, a játékboltos eladót pedig még egy évvel az eset után is a rosszullét kerülgette, amikor a vádlottak közelében a bíróságon felidézte a történteket.
Az elsőrendű vádlott részletes beismerő vallomását egyébként többek között három helyszíni videó is alátámasztotta, de a fiú otthonában a házkutatás során megtalálták visszacsomagolva a rabláshoz használt játék pisztolyt, sőt kedvenc feliratos pulóverét is, amelyet a bűncselekmény elkövetésekor viselt - ismertette a részleteket Tatár Tímea.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, az elsőrendű vádlott és védője enyhítésért, a másodrendű vádlott és védője pedig elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


