Picasso-tolvajok
Hat év börtön a rotterdami festményrablás elkövetőinek
Hat év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték első fokon Romániában a tavaly ősszel elkövetett rotterdami festménylopás két vádlottját.
2013.11.26 16:55MTI
Radu Dogaru és Eugen Darie beismerte tettét, ezért ellenük gyorsított eljárásban született ítélet a többi négy vádlottól eltérően.
A bukaresti III. kerületi bíróság a különösen súlyos következményekkel járó minősített lopás vádja miatt szabta ki a 6 év és nyolc hónap börtönbüntetést Dogarura, a festménylopás fő gyanúsítottjára és a bűnrészes Dariéra - írta a Mediafax hírügynökség.
Tavaly októberben a rotterdami műcsarnokból hét nagy értékű festményt - köztük Picasso-, Matisse-, Monet- és Gauguin-alkotást - lopott el három román állampolgár. Meglehetősen könnyen, néhány perc alatt behatoltak a rotterdami múzeumba, majd eltulajdonították a 18 millió euróra biztosított festményeket.
Dogaru októberben úgy nyilatkozott a bíróságon, hogy öt festmény visszajuttatásáról alkudozni akart a holland hatóságokkal, de azok elutasították a javaslatot és mind a hét festményt követelték. Dogaru közlése szerint az öt festmény egy ukrán személyhez került. A nyomozás azonban nem vezetett sikerre, így mai napig sem lehet tudni pontosan, hogy mi lett a hét festmény sorsa.
A többi négy vádlott között van Dogaru édesanyja, aki eredetileg úgy nyilatkozott, hogy elégette az alkotásokat, majd megváltoztatta a vallomását, és cáfolta ezt. A bíróság egy külön perben fogja tárgyalni a rendkívül súlyos következményekkel járó minősített rongálást, amivel a nőt vádolják. A román büntetőtörvénykönyv szerint a nőt 10 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06