Már keresik
Azonosították a salgótarjáni családi házban talált nő gyilkosát
A jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó 62 éves férfi 160-165 centiméter magas, normál testalkatú, vállig érő, őszes, göndör hajú. A bűncselekmény elkövetésekor fekete nadrágot és szürke felsőruházatot viselt.
2013.11.13 17:39MTI
Azonosították és keresik azt a férfit, aki szerdán megölt egy nőt Salgótarjánban - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Dankóné Nagy Éva a gyilkosságról elmondta, hogy a 46 éves nő holttestét egy salgótarjáni családi házban találták meg reggel.
A rendőrök a bejelentés után öt órán belül azonosították a gyanúsítottat, a 62 éves, szintén salgótarjáni Oláh Ferencet.
A jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó férfi 160-165 centiméter magas, normál testalkatú, vállig érő, őszes, göndör hajú. A bűncselekmény elkövetésekor fekete nadrágot és szürke felsőruházatot viselt.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és kéri, hogy aki érdemleges információt tud a férfi tartózkodási helyéről, tegyen bejelentést a rendőrségen - mondta a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


