Fiatalkorú társ
Kemencés gyilkosság Öcsödön - tényleges életfogytiglan
A bíróság álláspontja szerint a vádlottak a társadalomra annyira veszélyesek, olyan elvetemültség és gátlástalanság jellemzi őket, amely indokolja a jelenlegi magyar büntetőjog legsúlyosabb büntetésének alkalmazását.
2013.11.13 16:25MTI
Forrás: MTI
Tényleges életfogytiglani fegyházbüntetést szabott ki szerdán jogerősen a Debreceni Ítélőtábla arra a férfira, aki 2010-ben társával meggyilkolt két férfit, majd holttestüket kemencében elégette a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Öcsödön - közölte a táblabíróság szóvivője az MTI-vel.
Fórizs Ildikó ismertetése szerint az első- és a másodrendű vádlottat emberölésben, szemérem elleni erőszakban és más bűncselekményekben találták bűnösnek. A másodrendű vádlott 20 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kapott.
A Debreceni Ítélőtábla az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ez év januári ítéletét a cselekmény néhány minősítésében változtatta meg, illetve abban, hogy a másodrendű vádlottat feltételesen szabadlábra lehet helyezni büntetése kétharmadának letöltése után.
A táblabíróság a cselekmény brutalitására tekintettel zárt ülésen tárgyalta az ügyet.
A két férfi 2008-tól kezdve lakott együtt, egymással és más férfiakkal is rendszeresen létesítettek szexuális kapcsolatot.
Az elsőrendű vádlott később kifogásolta, hogy az egyik későbbi sértett férfi a másodrendű vádlottat "belevitte az éjszakai életbe". Emiatt többször volt köztük szóváltás és verekedés is, majd a vádlottak megegyeztek abban, hogy közösen megölik, kemencében elégetik a férfit, és a hamvait a Körösbe szórják.
2010 májusában az egyik családtag esküvőjére készülve a sértettet kávéval kínálták, a cukorba nyugtatót kevertek, és elkísérték a férfit a másodrendű vádlott házához. Pálinkával is itatták, hogy védekezésre képtelenné váljon, a fejére zacskót húztak és megfojtották, majd a terv szerint elégették a testét, és maradványait a folyóba dobták.
2010 októberében a másodrendű vádlott a szarvasi autóbusz-pályaudvaron meghívta magukhoz az akkor 17 éves későbbi sértettet, aki az iskolából ment volna haza Kunszentmártonba. A lakásban a két férfi a fiatalt földre teperte, a kezét összekötötték, egy ágybetétre fektették, majd három-négy napon át az elsőrendű vádlott többször megerőszakolta.
Amikor "ráunt", egy késsel megölte, mivel azonban a sértett holtteste nem fért be a kemencébe, feldarabolták, és úgy égették el.
2010 decemberében a másodrendű vádlott egy fiatalkorú lányt is elcsalt magához. Őt is kikötözték, mint előző áldozatukat, és mind a két vádlott több napon át megerőszakolta. A másodrendű vádlott árammal is kínozta a sértettet. A lánynak sikerült megszöknie.
A táblabíróság Balla Lajos vezette büntetőtanácsa szerint az elsőfokú bíróság magas színvonalú, részletes bizonyítást folytatott le és megalapozott tényállást állapított meg. Helyesen állapították meg azt, hogy az elsőrendű vádlott esetében a három csapás elve alapján más büntetést nem is lehet alkalmazni, mint az életfogytiglani szabadságvesztést.
A bíróság álláspontja szerint a vádlottak a társadalomra annyira veszélyesek, olyan elvetemültség és gátlástalanság jellemzi őket, amely indokolja a jelenlegi magyar büntetőjog legsúlyosabb büntetésének alkalmazását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


