Továbbra is életveszélyben van az egyik sérült
A körhintabaleset egyik sérültjének lépsérülése, hasüregi vérzése és koponyasérülése van
Továbbra is életveszélyes állapotban van a töki falunapon vasárnap este történt körhintabaleset egyik sérültje - közölte Sült Tamás Péter, a Madarász utcai Gyermekkórház sebész főorvosa hétfőn délelőtt az MTI-vel.
Körhintabaleset a töki falunapon - 17-en sérültek meg 
A lánynak lépsérülése, hasüregi vérzése és koponyasérülése van. A másik súlyos sérült lánynak, aki mellette ült a körhintán - az arcán csontig hatoló sebe, a nyakon szúrt sebe van, és részben a fejbiccentő izma is leszakadt - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a Madarász utcai Gyermekkórházban ápolt öt sérült állapotát már stabilizálták.
A kórházba három könnyű és két súlyos sérült gyermeket szállítottak vasárnap éjszaka. A gyermekek 12-14 év közöttiek. A három könnyű sérültet agyrázkódással, eszméletvesztéssel, emlékezetzavarral és zúzódásokkal szállították be a kórházba.
A baleset a töki falunapon történt vasárnap este. A körhinta két tartóeleme menet közben eltörött, a rajta lévő kabinok szétrepültek. A balesetben főként gyerekek sérültek meg. A mentők 17 embert szállítottak kórházba. Négyen súlyosan megsérültek, egy közülük életveszélyes sérüléseket szenvedett. Hasonló baleset öt évvel ezelőtt történt, amikor a Csongrád megyei Szegváron felborult egy körhinta. A balesetben akkor hét gyermek sérült meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


