Viperával és teleszkópos acélbottal támadt
Előzetesbe került Mortimer áldozata
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság szombaton P. Józsefet, akit még 2005 májusában egy karddal leszúrtak egy fővárosi buszon.
2008.01.05 17:05MTIKormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy a szerdán őrizetbe vett, 18 éves P. József csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt került 30 napra előzetes letartóztatásba. A bíróság ugyancsak előzetes letartóztatásba helyezte J. Zoltánt - tette hozzá a sajtóügyeletes. A BRFK csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy a rendőrség gyanúja szerint a két fiatalember két másik társával együtt még tavaly decemberben bántalmazott egy 23 éves férfit. Az eset december 8-án a hajnali órákban, a IX. kerületben, az Angyal utcában történt, s teleszkópos acélbottal - úgynevezett viperával - bántalmazták az elkövetők az említett fiatal férfit, és amikor az a földre került, akkor megrugdosták. A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket - koponya- és kézcsonttörést - szenvedett. A két szóban forgó gyanúsítottat sikerült azonosítani, s őrizetbe vételük után tettüket részben ismerték el, vallomásaikban ugyanakkor ellentmondások vannak. A távirati iroda információja szerint a 18 éves gyanúsított, P. József, az a fiatalember, akit 2005-ben egy autóbuszon leszúrt egy karddal a Mortimer néven ismertté vált fiú; a sértett életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg, ám maradandó sérüléseket szenvedett, lépét el kellett távolítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


