Tízezer lakosnak mennie kell
Bomba Székesfehérváron - kezdetét vette a kitelepítés
Csütörtökön fél kilenckor elkezdődött tízezer székesfehérvári lakos ideiglenes kitelepítése egy világháborús robbanószerkezet miatt.
2013.07.18 09:05MTI
Az óvoda (Fotó: MTI)
A Fejér megyei városban előző nap a Rákóczi úti Mancz János Óvoda kertjében földmunkák közben bukkantak a tüzérségi lövedékre.
Kiss Z. Edward a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a kitelepítés előkészítése rendben megtörtént, a résztvevők hat órakor eligazításon vettek részt a rendőrkapitányságon. A székesfehérvári járási helyi védelmi bizottság 8 óra óta ülésezik – tette hozzá.
A kitelepítésben 260-an vesznek részt: katonák, rendőrök és polgárőrök. A kitelepítés több óráig is eltarthat és befejezése azon múlik, hogy az állampolgárok mennyire lesznek együttműködőek – mondta a szóvivő. Dancs Norbert, a székesfehérvári járási hivatal vezetője szerdán elmondta, hogy a szovjet gyártmányú, 203 milliméteres romboló repeszgránátban 25 kilogramm a robbanótöltet.
A tűzszerészek jelzései alapján 400 méter sugarú körben teljes zárást és kiürítést rendeltek el. A lezárás után a területre senki sem mehet be, még a megkülönböztető jelzéssel közlekedő járművek sem. Az otthonukat átmenetileg elhagyni kényszerülők számára ideiglenes tartózkodási helyként a Vízivárosi és a Hétvezér Általános Iskolát, valamint a József Attila Kollégiumot jelölték ki. Szükség esetén további intézményeket nyitnak ki.
Csurgó Attila, az MH Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredének vezetője korábban közölte: a gyújtószerkezet beazonosítása után tudják eldönteni, a robbanótest szállítható-e egyben, esetleg a gyújtószerkezetet még a helyszínen kell kiszerelni és utána elszállítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


