Kommandósok szedték ketté a két csoportot
Tömegverekedés a debreceni menekülttáborban: őrizetben négy külföldi
Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a rendőrség négy külföldi ellen.
2013.06.29 12:49MTI
Fotó: MTI
A négy férfi péntek délután a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Debreceni Befogadó Állomásának területén egy 32 éves menekültet bántalmazott - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
Kovács Károly elmondta: a bántalmazott férfit a mentők kórházba szállították. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyeket a rendőrök elfogták és előállították a főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.
A szóvivő tájékoztatása szerint közülük három személyt vettek őrizetbe a nyomozók a kihallgatás után, míg negyedik társuk ellen szabadlábon hagyás mellett folyik a büntetőeljárás.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság előterjesztést tesz az őrizetbe vett személyek előzetes letartóztatásának indítványozására - ismertette Kovács Károly.
Az MTI tudósítója más forrásból úgy értesült, hogy a menekülttáborban lévő sportpálya használatán robbant ki a tömegverekedésbe torkolló vita afgánok, pakisztániak és afrikaiak között péntek délután.
A rendőrség nagy erőkkel - meg nem erősített információk szerint 300 fővel - volt jelen a táborban szinte egész éjszaka. Tartani lehetett ugyanis attól, hogy a rendőrök távozása után ismét egymásnak esnek a menekültek.
Szombatra virradó hajnalban autóbuszokkal vittek el menekülteket a debreceni befogadó állomásról. Az MTI úgy tudja, hogy az afrikaiakat átszállították egy másik menekülttáborba.
Fotó: MTI
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


