Az alpolgármester is tiltakozik
Vámosszabadi nagyon nem akar menekülttábort
Vámosszabadi vezetése mindent megtesz, hogy ne létesüljön menekülttábor a település határában.
2013.06.17 19:25MTIAz alpolgármester, Kukorelli Norbert sajnálattal állapította meg, hogy a település képviselő-testülete a sajtóból értesült a határon nyíló menekülttáborról.
A független alpolgármester közlése szerint az önkormányzat minden rendelkezésére álló eszközzel azon lesz, hogy a döntést a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal visszavonja, hiszen az nemcsak Vámosszabadi lakosságát érinti, hanem a környező településeket, köztük Győrt is.
Mint írja, első lépésként nyilvános rendkívüli testületi ülést tartanak, ahová rendészeti szakembert is meghívnak, hogy bővebben tájékozódhassanak a tervezett létesítmény hatásairól.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat közgyűlése múlt pénteki ülésén Kovács Gyula, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal megyei vezetője bejelentette: hamarosan 216 illegális bevándorló elhelyezésére alkalmas nyílt befogadóállomás kezdi meg működését a magyar-szlovák határnál fekvő Vámosszabadiban.
A héten kezdik meg a négyszintes létesítmény leendő dolgozóinak toborzását. Közlése szerint olyan embereket helyeznek el a falutól és a kisalföldi megyeszékhelytől is több kilométerre fekvő objektumban, akik nem jelentenek különösebb kockázati tényezőt, így nem kell őket menekültügyi őrizetbe venni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


