Közel két hónapos adatgyűjtés után
Nyírparasznya: megvannak a sírrongálók
Elfogta a nyírparasznyai temető három sírrongáló gyanúsítottját a rendőrség, egy 17 és két 13 éves fiatalt.
2013.06.25 16:33MTI
Zákány Ágnes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője szerint az ügyben még áprilisában indult nyomozás, amikor a Mátészalkához közeli település temetőjében akkor még ismeretlen elkövetők nyolc sírt megrongáltak.
Közel két hónapos adatgyűjtés után hétfőn fogták el a bűncselekmény gyanúsítottjait, s a házkutatás során a rendőrök megtalálták a sírokról eltulajdonított kegytárgyakat is.
A főtörzsőrmester hozzátette, hogy a fiatalok elismerték a bűncselekmény elkövetését, elmondásuk szerint szórakozásból rongálták meg a sírokat. A gyanúsítottakról kiderült, hogy több vagyon elleni bűncselekmény is a rovásukra írható.
A 17 éves fiatalembert gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrségen, míg a 13 éves fiúk életkorúk miatt nem büntethetők, viszont szüleikkel együtt gyámhivatali eljárásra számíthatnak.
Kapcsolódó írások:
- Hagyták elevenen eltemetve meghalni a sírrablót a cimborái
- Túlélte a dinoszauruszokat a patagóniai "sírrabló"
- Elfogták a nyírtassi sírrongálásokkal gyanúsított férfit
- Temetőben rabolt aranyláncot - áldozatát egy sírra lökte
- Nyomoznak a kaposvári sírrongálók után
- Tehetetlen volt az agyaghadsereg a sírrablók ellen
- A síron túlról fenyegette Oszama Obamát
- A síron túlról üzenik: "rendelésre" rabolták el Madeleine-t
- A síron túlról áll bosszút Byron szeretője
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


