Egy órán belül elfogták
A nő kiabált, elmenekült a rabló - utolérték
Szó nélkül nagy erővel megütötte, és megpróbálta kitépni kezéből a táskát, azonban áldozata kiabálni kezdett, és ennek hatására a támadó elmenekült.
2013.05.20 10:36MTI
Előzetes letartóztatásba került Nagykanizsán egy 19 éves férfi, aki egy éjszaka három autót tört fel, valamint megtámadott egy nőt, akitől el akarta rabolni a táskáját - közölte hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az eset szerda éjszaka történt, amikor az akkor még ismeretlen férfi egy parkolóban álló szeméttároló mögül váratlanul a nő elé lépett. Szó nélkül nagy erővel megütötte, és megpróbálta kitépni kezéből a táskát, azonban áldozata kiabálni kezdett, és ennek hatására a támadó elmenekült.
A nagykanizsai rendőrök egy órán belül elfogták a gyanúsítottat, akiről kiderült, hogy aznap éjjel három autót is feltört.
A 19 éves S. Gábor elismerte a bűncselekményeket. Rablás kísérletének és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellene, a Zalaegerszegi Járásbíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását is.
Kapcsolódó írások:
- MSZP: a Fidesz lépjen fel az üzemanyagárak csökkentéséért!
- Leütötte az apa az utcán hangoskodót, mert felébredt a gyereke
- Elkiabálták az államadósság csökkenését
- Két nap a halott mamával
- Képek - "Kislááány!" - kiabálta világgá Mariah Carey
- Szex közben kiabáltak be: Ez az, Kozsó, jól nyomod!
- Meztelenül kötött el egy teherautót
- "Kinek kellek?" - kiabálta a pucér nő egy bécsi építkezésen
- Képek - Megmenthette volna? Jacko hiába kiabált apjáért, az nem jött!
- Utána kiabálták az utcán - Norbi mégis lemaradt a névről!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


