Több elfogatóparancs volt érvényben ellenük
Rabságban tartották, prostitúcióra kényszerítették a fiatal nőt
Fogva tartott és prostitúcióra kényszerített egy 21 éves nőt egy fővárosi házaspár. Az elkövetőkről kiderült: több elfogatóparancs is érvényben volt ellenük.
2013.05.11 13:29MTIA BRFK jelenleg rendelkezésre álló adatai alapján a 30 éves T. István 19 éves feleségével áprilisban és májusban az általuk fenntartott Budapesti lakásokban fogva tartottak és testének áruba bocsátására kényszerítettek egy fiatal nőt.
A sértett ezzel a tevékenységével egy hónap alatt több mint félmillió forintot keresett - írta közleményében a BRFK. Az elkövetőket V. kerületi tartózkodási helyükön fogták el csütörtökön a rendőrök. Az eljárás során megállapították, hogy a férfi ellen hat, felesége ellen pedig két elfogatóparancs volt érvényben.
A férfit őrizetbe vették, feleségét szabadlábon hagyták, de mindkettejük ellen kerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás folyik. A férj esetében a BRFK előterjesztést tett előzetes letartóztatást indítványoztak.
Kapcsolódó írások:
- Szexrabszolgatartó bandát számoltak föl az Egyesült Államokban
- Születésnapjukon is az út mentén dolgoztak az ikerprostik
- Visszavonulnak a 70 éves ikerprostik: már fájnak az ízületeik
- Berlusconi bunga-bunga partijai a prostitúció melegágyai voltak
- Németországban is sok gyermekáldozata van az emberkereskedelemnek és prostitúciónak
- Bordélyház lett a "hála" a prosti megmentéséért
- Gyorsétterem vécéjében szülte meg a gyerekét
- Kerítőket informált a prostitúció elleni csoportot korábban vezető horvát nyomozó
- Drive-in szex: költöznek a svájci prostik
- Törvénnyel védené a prostituáltakat egy orosz párt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


