Öngyilkossági kísérlet
Életveszélyes a Pilisborosjenőn szurkáló nő állapota
A megkéselt férfit kedd délelőtt is műtötték, de felépülésére, így kihallgatására is megvan az esély.
2013.05.07 14:43MTIÉletveszélyes állapotban fekszik kórházban, így egyelőre nem hallgatható ki az a nő, aki hétfőn Pilisborosjenőn megkéselte volt élettársát, majd felakasztotta magát, de a rendőrök megmentették - tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és az ügyészség szóvivője kedden.
Beluzsárné Belicza Andrea rendőrségi szóvivő hétfő este azt közölte, hogy Pilisborosjenő egyik családi házának udvarában egy 58 éves nő ismeretlen okból többször megszúrta volt élettársát. Miután a 42 éves férfit kórházba vitték, a nő megpróbált véget vetni az életének, de a mentők őt is kórházba vitték.
A szurkáló ellen emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség - tette hozzá a szóvivő, aki kedden azzal egészítette ki a korábban elmondottakat, hogy jelenleg sem a gyanúsított, sem a megkéselt férfi nincs kihallgatható állapotban.
Kállai Gábor, a megyei főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére közölte: a szurkáló nő életéért jelenleg is küzdenek az orvosok, eszméletlen állapotban van. Emiatt kérdéses, hogy egyáltalán meg tudják-e majd hallgatni. A megkéselt férfit kedd délelőtt is műtötték, de felépülésére, így kihallgatására is megvan az esély - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
- Bicskával szurkálta halálra a homoszexuális gyógyszerészt
- Életfogytiglant kapott a kiskunfélegyházi késelő
- Megszurkálták, de a mentőknek azt mondta: elesett
- "Olyan volt, mintha ezer apró tűvel szurkáltak volna"
- Egy káli szórakozóhelyen szurkálták össze
- Feladta magát a tatabányai szurkáló
- Megszurkáltak és kiraboltak egy taxist az Örs vezér terénél
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06