Egy zsebkéssel összeszurkálta apósát
Életfogytiglant kapott a kiskunfélegyházi késelő
Életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a kiskunfélegyházi férfit, aki egy zsebkéssel összeszurkálta apósát, valamint anyósát és feleségét is bántalmazta közös gyermekeik jelenlétében.
2013.04.25 11:38MTIA táblabíróság emberölés bűntettének kísérletében és más bűncselekményekben találta bűnösnek a korábban már tizenhatszor büntetett, jelenleg negyvenéves Ajtai Jánost, s kimondta, legkorábban húsz év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
A vádlott 2001-től élettársi kapcsolatban élt a későbbi sértettel, akivel 2005-ben össze is házasodtak, s két közös gyerekük született. Kapcsolatuk azonban nem volt jó, a viták során agresszívvá váló férfi többször bántalmazta az asszonyt, aki egy alkalommal súlyos sérüléseket is szenvedett.
2011 nyarán egy bántalmazást követően az asszony gyermekeivel szüleihez költözött. A vádlott azonban nem tudott belenyugodni a szakításba, hol kérlelte, hol családjának megölésével fenyegette a nőt, ha nem tér vissza hozzá.
2011. augusztus 23-án az asszony két gyermeke és szülei társaságában találkozott a vádlottal Kiskunfélegyháza belvárosában. A férfi arról próbálta meggyőzni a nőt, költözzön vissza hozzá. A beszélgetés közben a vádlott elővett egy zsebkést, majd azzal többször megszúrta apósát, majd a férje védelmére siető anyósát is megsebesítette a késsel. A felesége után futott, akinek arca mindkét felét megvágta a bicskával, miközben kisfia a férfi lábába kapaszkodva próbálta édesanyját megvédeni.
Az idős férfi a támadás következtében életveszélyes állapotba került, felesége és lánya könnyebben sérült meg, de nem a vádlotton múlott, hogy támadásának nem lett súlyosabb következménye.
Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró a döntés indoklásakor kifejtette, a férfira erőszakos többszörös visszaesőként a jogszabályok alapján csak életfogytig tartó szabadságvesztést szabhatott ki a bíróság. Az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék azonban tévedett, amikor kizárta a vádlottat a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből, ezért az ítélőtábla enyhített a férfi büntetésén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


