Az ájult nőt a pincébe hurcolta
Megverte és megkötözte volt barátnőjét - előzetesben a férfi
Előzetes letartóztatásba helyezett a Győri Járásbíróság egy férfit, aki a múlt héten megverte és megkötözte volt élettársát.
2013.05.06 09:28MTIA megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Kálmán Gabriella elmondta: múlt kedden tett bejelentést a 39 éves asszony a nála hat esztendővel idősebb egykori élettársa ellen. Azt mondta, hogy a férfi - aki személyes irataiért ment a nő győrújbaráti otthonába - egy vita után előbb megverte, majd amikor elájult, a pincébe hurcolta.
A sajtóügyeletes megerősítette az MTI értesülését, hogy ott szigetelőszalaggal és kutyapórázzal kötözte meg áldozatát, majd késsel fenyegetőzött, de később elengedte a nőt. Jelezte: a támadó ellen személyi szabadság megsértése és súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatnak nyomozást.
Kapcsolódó írások:
- Járókelők tartóztatták fel a lottózót kirabló férfit Hevesen
- Megvertek és kiraboltak egy idős asszonyt Tiszadobon
- Megverte tanárnőjét: felfüggesztettet kapott a diáklány
- Rács mögött az enyingi rablóbanda
- Bántalmazták a gondozókat a zalaegerszegi gyermekotthonban
- Kiraboltak, megvertek és késsel megszurkáltak egy férfit saját otthonában
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


