Szolnok
Kilenc méter körül várják a Tisza tetőzését
A Tisza középső szakaszán változatlanul árad, az árhullám tetőzése Kiskörénél a hétvégén, míg Szolnoknál előre láthatólag 900 centiméter alatti vízállással a jövő hét elején várható.
2013.04.17 13:18MTIBékési István, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) védelemvezető-helyettese elmondta: a Közép-Tiszán szerdán reggel Kisköre-alsónál 849, Szolnoknál 850 centiméteres vízállást észleltek, ezek mindkét helyen meghaladták a harmadfokú árvízvédelmi készültséghez rendelt értékeket.
Megjegyezte, Szolnoknál az eddig mért legmagasabb tiszai vízállás 1041 centiméter volt, amelyet 2000 áprilisában rögzítettek. Beszámolt arról, hogy a Hármas-Körös és a Hortobágy-Berettyó is apad. A Kötivizig összesen mintegy 560 kilométer hosszú védvonalszakaszon, illetve a hanyi-tiszasülyi és nagykunsági árvízi tározók védvonalain tart fenn árvízvédelmi készültséget.
Harmadfokú védekezési szint van érvényben 458 kilométeren, így többek között a Tiszán Kisköre és Csongrád között, valamint a Zagyva mindkét partján Szolnoktól Újszászig. Az árvízi védekezésben résztvevők munkáját a győri társ vízügyi igazgatóságtól 22 műszaki beosztású munkatárs, valamint egy-egy győri és bajai vízhozammérő csapat is segíti.
A folyamatos belvízmentesítési munkálatoknak és a kedvező időjárásnak köszönhetően kedden 1750 hektárral csökkent az belvízzel elöntött területek nagysága, amely jelenleg 24 ezer hektárt tesz ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


