Árvíz/belvíz
Mérsékelték a belvízvédelmi készültséget az Alsó-Tisza vidékén
Az Alsó-Tiszán a múlt hét második felében fokozatosan lelassuló, Szegednél meg is álló áradás a következő napokban erősödhet.
2013.04.15 10:19MTIA védekezési intézkedések és a kedvező időjárás hatására az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATI-VIZIG) öt belvízvédelmi szakaszán és öt szivattyútelepen mérsékelni lehetett a belvízvédelmi készültséget - tájékoztatott Kozák Péter védelemvezető hétfőn.
Az igazgatóság hat belvízvédelmi szakaszán első, két belvízvédelmi szakaszán másodfokú készültség van. Az igazgatóság harminc üzemelő szivattyútelepe közül 21 másod-, illetve három harmadfokú készültség mellett működik, a berendezések vasárnap 3,3 millió köbméter vizet emeltek át a befogadókba.
Az ATI-VIZIG működési területén az elöntött terület nagysága 30 850 hektár, mintegy negyedével kisebb, mint az előző hét elején. Négy önkormányzatnál folyik belvízi védekezés, Székkutason másod-, Kisteleken, Kunszentmártonban, Tiszaszigeten elsőfokú készültség mellett - közölte az ATI-VIZIG igazgatója.
Az Alsó-Tiszán a múlt hét második felében fokozatosan lelassuló, Szegednél meg is álló áradás a következő napokban erősödhet. Az ATI-VIZIG működési területén 78 kilométeren első, 153,5 kilométeren másod, 21 kilométeren - a Hármas-Körös öcsöd-kunszentmártoni térségében - harmadfokú árvízvédelmi készültség van - ismertette a szakember.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


