Árvíz/belvíz
Megkezdték a nagyiváni tározó leürítését
A Berettyó tovább apad: a folyó felső szakaszán első, a torkolatnál másodfokú a készültség.
2013.04.14 13:14MTIMegkezdte a nagyiváni tározó ürítését vasárnap a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) - közölte Bara Sándor védelemvezető.
A mezőtúri árvízkapu szombati nyitása után lassan megindult a vízszintek csökkenése a Hortobágy-Berettyón. Ennek mértéke már lehetővé teszi, hogy a nagyiváni tározó ürítését is megkezdjék. A lezárt ágotai vészelzárónál annyi betétgerendát emelnek ki, hogy irányítottan, 10 köbméter víz jusson át rajta másodpercenként - ismertette a részleteket a TIVIZIG igazgatója.
Bara Sándor tájékoztatása szerint a Hortobágy-Berettyón továbbra is harmadfokú a készültség.
A Berettyó tovább apad: a folyó felső szakaszán első, a torkolatnál másodfokú a készültség.
A Tisza is apad, Tokajnál vasárnap reggel 777 centiméter volt a vízállás. Továbbra is másodfokú a készültség a folyó bal partján, Tiszafüred és Rakamaz között - mondta Bara Sándor.
Egy nap alatt mintegy kétezer hektárral csökkent az elöntött terület a TIVIZIG működési területén. Jelenleg összesen 31 400 hektár áll víz alatt, amelyből 6 650 hektár vetés, 7 450 hektár szántó, 11 600 hektár rét és legelő - ismertette a védelemvezető.
Elmondta azt is: mind a 12 belvízvédelmi szakaszon védekeznek, négy szakaszon a legmagasabb, harmadfokú, a többin másodfokú a védelmi készültség.
Az igazgatóság 23 szivattyútelepet üzemeltet folyamatosan, naponta több mint 3,5 millió köbméter vízmennyiséget emelnek át a befogadó folyókba, csatornákba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


