Évek óta oda járt
Fegyverrel ment bankolni egy nő Zalában
Előbb ügyfélként tért be a pénzintézetbe, és egy másik ügyféllel távozott is. Aztán visszatért...
2013.04.16 20:06MTIŐrizetbe vettek a rendőrök egy nőt, aki egy riasztófegyverrel megpróbálta kirabolni Bakon a takarékszövetkezet fiókját - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a honlapján.
A gyanú szerint a 36 éves helyi asszony hétfő délután előbb ügyfélként tért be a pénzintézetbe, és egy másik ügyféllel távozott. Néhány perccel később visszatért, a pénztárhoz ment, s a pultra tette a válltáskáját, amelyből egy riasztófegyvert vett elő.
A pisztolyt a pénztárosra fogta és követelte az aznapi bevételt, de miután nem kapott pénzt, távozott. Eközben az egyik banki alkalmazott megnyomta a riasztógombot, és a rendőrök nem sokkal később egy parkban fogták el a gyanúsítottat.
A pénzintézet munkatársai elmondták: felismerték az elkövetőt, mert évek óta az ügyfelük.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveresen elkövetett rablás kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a baki nő ellen, akit őrizetbe is vettek.
Kapcsolódó írások:
- Rablás: nyolc év fegyház két kameruni származású férfinak
- Fegyverrel és kalapáccsal raboltak ki egy dunaújvárosi zálogházat
- Fegyverrel törtek be a börtönbe, hogy végezzenek a foglyokkal
- Atomfegyverrel felszerelt amerikai hadihajók a dél-koreai partoknál
- Ukrajnában agyonlőtték egy krími település polgármesterét
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


