Jogerősen
Felfüggesztett fogházat kaptak a gázrobbanásper vádlottjai
Felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtotta a halálos áldozatot követelő, több ember sérülésével járó 2008. májusi pécsi gázrobbanás miatt indult per vádlottjait pénteken a Pécsi Törvényszék, az ítélet jogerős.
2013.04.05 19:27MTIA bíróság Kovács Csaba vezette tanácsa megalapozottnak találta a Pécsi Járásbíróság elsőfokú határozatát, amely szerint az út alatti fúrásokra specializálódott fúrómester másfél év, az energetikai cég területgazdája tíz hónap, a hírközlési hálózat tervezésével, kivitelezésével foglalkozó projektvezető pedig öt hónap fogházbüntetést kapott.
A büntetések végrehajtásának hároméves próbaidejét a másodfokú bíróság ugyanakkor az utóbbi két vádlott esetében egy évre mérsékelte. A három férfit halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében, a fúrómestert ezen felül közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarásában is bűnösnek mondták ki.
Az eset 2008. május 7-én történt. Szakemberek az Ybl Miklós utca 4-6. számú ház előtt vezetéket fektettek egy kábelszolgáltató megbízásából, a fúrómester ennek során belefúrt a gázvezetékbe.
A levegőbe került nagy mennyiségű földgáz meggyulladt, és robbanást idézett elő a 6. számú épület pincéjében. A detonáció következtében egy idős nő meghalt, hatan megsérültek. Az épület életveszélyessé vált, és károk keletkeztek a szomszédos ingatlanokban, a környéken parkoló autókban is, a levegő magas szén-monoxid-tartalma miatt pedig egy időre ki kellett üríteni a közeli óvodát.
A jogerős ítélet szerint a történteket a fúrómester, a területgazda és a projektvezető gondatlansága okozta, mert nem tartották be a munkavégzésre vonatkozó előírásokat. A gázvezetéktől két-két méteres védőtávolságot kellett volna tartani, és a helyszínen kizárólag kézi földmunkát lett volna szabad végezni, azt is szakfelügyelet mellett.
Mivel a fúrómester ettől eltért, és szabálytalanul dolgozva belefúrt a vezetékbe, a felelőssége a közműrendszer rendezetlensége, a gázvezeték-hálózat sajátossága, a gázömlés megszüntetéséhez szükséges igen hosszú, két és fél órányi idő és annak ellenére is megállapítható, hogy fúróberendezésének műszerét megzavarhatták a földben futó elektromos kábelek.
A területgazda és a projektvezető azzal vétett, hogy nem biztosította a munkavégzéshez a kötelezően előírt szakfelügyeletet, illetve hagyta, hogy a kivitelezés e nélkül történjen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06