A férfi módszeresen járta a régészeti lelőhelyeket
Mintegy 50-70 millió forintos műkincsfogás
Mintegy 50-70 millió forint értékű az az V. századból származó műkincslelet, amit egy solymári férfinál és bűntársainál foglalt le a rendőrség - közölte Vukán Béla alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztályvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2008.06.26 12:44MTIA 40 éves solymári férfi 5-6 éve foglalkozott régészeti lelőhelyek felkutatásával és kifosztásával, módszeresen járta Magyarország különböző régészeti lelőhelyeit - mondta. A most lefoglalt, V. századból származó aranyból és ékkövekből álló ékszerkollekciót a Bakonyban találta és közvetítőn keresztül eladta. A leleteket "befektetési céllal" vásárolta meg egy férfi, holott tudta, hogy illegális ásatásból származik. Ezért ő is gyanúsítottja az ügynek - tette hozzá.
A kincset egyébként külföldre akarták csempészni, de a rendőrségnek ezt sikerült megakadályoznia. A férfit és négy társát június 18-án fogták el, jelentős értékre elkövetett lopás és orgazdaság miatt folyik ellenük az eljárás: Ezért 2-8 év közötti szabadságvesztést lehet kiszabni. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a "kincskeresőt"; három társa szabadlábon védekezhet.
A sajtótájékoztatón bemutatott ékszerek kollekciója egyébként nem teljes, a rendőrök az egyik elkövető lakásán ugyanis megtalálták a teljes kollekció fényképeit és azokon szerepelt egy arany nyakperec is, amit nem tudtak lefoglalni. Az ékszert jelenleg is keresik. Rezi-Kató Gábor, a Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese elmondta: a múzeum szakértői szerint a leletek az V. század közepéről, Attila korából származnak. Feltehetően alán nemzetiségű fejedelemi sírból kerültek elő a rendkívül értékes, egyedi ékszerek.
Jankovich-Bésán Dénes, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal irodavezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a régészeti lelet állami tulajdon, felkutatása szakértelmet igényel, mégis egyre többen végeznek ilyen fémkutatást, azért, hogy a kincseket értékesítsék.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


