Havazás
MÁV: nagy a gond a vasúti közlekedésben
A havazás és a viharos erejű szél nagy gondokat okoz a vasúti közlekedésben, a Mávinform ezért arra kéri az embereket, hogy aki teheti, ne üljön vonatra. Szinte valamennyi vonalon késnek a vonatok, vannak olyan szerelvények is, amelyek csütörtök este óta még nem tudtak eljutni a célállomásukra.
2013.03.15 11:30MTIBoth Ferenc sajtóügyeletes az MTI-hez péntek délelőtt eljuttatott közleményében azt írta: az északkeleti, keleti országrészben a Budapest-Szolnok-Nyíregyháza-Záhony, a Miskolc-Nyíregyháza és a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon szinte alig tudnak közlekedni a vonatok, és számos vonalon a csütörtök esti vonatok sem érkeztek még meg a célállomásra.
A Kaposvár-Kiskorpád vonalon a katasztrófavédelemmel közösen szabadítottak ki egy vonatot a hó fogságából, de több dunántúli vonalon is vannak fennakadások. A viharos szél miatt sok helyen a vasúti pályát nem tudják megtisztítani, és a szél - főleg a keleti országrészben - leszakítja a felsővezetékeket.
A sajtóügyeletese közölte: a Budapest-Komárom-Győr vonalon Komárom és Győr között a hóátfúvások miatt le kellett zárni az egyik vágányt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


