Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség
Soproni kettős gyilkosság - vádemelés mindhárom fiatal ellen
A tavaly áprilisi soproni lőtéri kettős gyilkossággal meggyanúsított három fiatalember mindegyike ellen vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.
2013.03.14 13:39MTIA Takács Péter megyei főügyész által jegyzett, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint mindhármukat előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberöléssel, fegyveresen, illetve fegyveresen, csoportosan elkövetett rablással, valamint lőfegyverrel, lőszerrel visszaéléssel vádolják, és kezdeményezik előzetes letartóztatásuk fenntartását.
A főügyészség szerdán döntött a vádemelésről a rendőrségtől február 25-én érkezett indítvány alapján.
A közleményben szereplő - a rendőrség korábbi tájékoztatásával egyező - megállapítás szerint a három osztálytárs és barát rendszeresen együtt járt játékterembe, kaszinóba. A szükséges pénz előteremtésére pedig már 17 évesen raboltak.
Az ügyészség megállapítása szerint a fegyverek és pénz szerzését célzó lőtéri kettős gyilkosságot V. Roland találta ki és tervezte meg. A lőtérvezetőt T. Attila, később érkező férfi ismerősét pedig a két fiatal együtt lőtte le. M. Tamás eközben a bejáratnál őrködött.
A "hidegvérrel elkövetett kegyetlen bűncselekményből" származó 70 ezer forintot egymás között elosztották, majd elkaszinózták, a fegyvereket és a lőtérnaplót, valamint a lőszeres dobozokat másnap az Ikva partján elégették, a lőszereket a vízbe dobták.
Február végi sajtótájékoztatóján Károlyi Zoltán megyei bűnügyi osztályvezető elmondta: a "kivégzésszerűen, hidegvérrel" elkövetett gyilkosság három - a tett idején 19 éves - gyanúsítottját tíz óra alatt sikerült a rendőröknek elfogniuk, de sok, a bűnösséget egyértelműen bizonyító szakértői vizsgálatra volt szükség, ezért húzódott el mostanáig a nyomozás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06