Egy üveg borért és egy májkrémért gyilkolt
Tizenkét év, tizenkét késszúrásért
Tizenkét év fegyházbüntetést rótt a bíróság arra a férfira, aki egy üveg bortért és egy májkrém konzervért gyilkolta meg idős szomszédasszonyát Révleányváron.
2008.06.17 13:20HavariaPressA Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság döntése jogerős, mivel azt az ügyész és a védelem is elfogadta. A 35 éves révleányvári férfi 2006 telén végzett a néhány házzal arrébb lakó, hetvenes éveiben járó asszonnyal, míg annak férje kórházban volt. A gyilkos rendszeresen járt a kerti munkákban segíteni későbbi áldozatához, akitől ezért - fizetségként - bort kapott. A gyilkosság napján a férfi, miután nyakára hágott "bérének", visszament a nőhöz, hogy több bort kérjen. A részeg férfit az asszony hazaküldte, nem adott neki italt.
A férfi később újra próbálkozott, majd aztán még egyszer elment szomszédasszonyához, de már egy késsel felszerelkezve. Mikor a nő ismételten elutasította, leszúrta. Földön fekvő áldozatába összesen tizenkétszer döfte bele a kést. Egy üveg borral, valamint egy májkrém konzervvel távozott, majd kicsivel később, ő hívta ki áldozatához a mentőket. A mentősök azonban már nem segíthettek az asszonyon, addigra kivérzett és meghalt.
A férfi - aki azonnal gyanúba keveredett - eleinte tagadta, hogy ő gyilkolta meg a nőt, de később beismerő vallomást tett. A különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberölés vádjával bíróság elé állított férfi akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphatott volna bűnéért, ám a bíróság azért, mert még nem volt büntetve, valamint mert ő értesítette tette után a mentőket, enyhének minősülő, 12 év fegyházbüntetést rótt rá.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


