Fiatal lány volt az áldozat
Jogerősen életfogytiglan a taktaharkányi gyilkosnak
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte kedden a Debreceni Ítélőtábla azt a férfit, aki 2010 tavaszán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaharkányban féltékenységből megölt egy fiatal lányt.
2013.01.29 13:24MTIFórizs Ildikó, az intézmény sajtószóvivője elmondta: a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék emberölés miatt kiszabott ítéletét. A férfit legkorábban 33 év múlva lehet feltételesen szabadlábra helyezni.
Az akkor 28 éves vádlott 2004 áprilisában ismerkedett meg a 17 éves sértettel, de a lány néhány találkozás után határozottan elzárkózott a vádlottal való további kapcsolattartástól. A férfi ezt nem fogadta el, és éveken át követte, figyelte a sértettet. Amikor észlelte, hogy a lánynak barátja van, a vádlott egyre rosszabb állapotba került, 2008 és 2010 között pszichiátriai kezelés, illetve gondozás alatt állt.
A sértett és családtagjai is észrevették, hogy a vádlott figyeli a lányt. Többször kértek segítséget a rendőrségtől, de érdemi intézkedés nem történt.
A vádlott már évekkel korábban azt mondta a sértett rokonainak, hogy megöli a lányt, ha az nem lehet az övé. 2010 áprilisában rá is szánta magát az aprólékosan megtervezett gyilkosságra. Egy reggel a munkába igyekvő sértettet követni kezdte, és a lány hiába menekült, a férfi egy tőrrel háromszor hátba szúrta, majd a nyakán, a szája környékén és a hasán is megszúrta. A sértett nem sokkal ezután meghalt.
A vádlott gondosan megtervezte a test elrejtését is: a temető melletti nádashoz vitte, és a lápos részen belelökte a vízbe, majd két nappal később egy használaton kívüli kútba dobta Taktaharkány határában. A sértett iratait, táskáját, a szállítása közben használt fóliát házuk hátsó udvarán elégette.
2010 júniusában a vádlott részletes beismerő vallomást tett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


