Nála volt a gyógyszere
Öngyilkos akart lenni: megkerült a taktakenézi lány
Megtalálta a rendőrség azt a 15 éves lányt, aki szerda reggel iskolába indult taktakenézi otthonából, de oda nem érkezett meg, és ezért eltűntként keresték - közölte a rendőrség a honlapján.
2011.12.16 10:14MTIA rendőrségi felhívás közzétételét követően még csütörtökön, az esti órákban megtalálták és előállították az országos körözésben is szereplő fiatalkorú lányt - olvasható a police.hu oldalon.
A közlés szerint a lány meghallgatása során kiderült, hogy bűncselekményt, szabálysértést nem követett el, és sérelmére sem követtek el semmit. Elmondása alapján valóban szándékában állt öngyilkosságot elkövetni, de erről később lemondott. A lány korábban feladott egy kézzel írott búcsúlevelet az édesanyjának, amelyben azt írta, hogy "nemsokára már nem lesz az élők sorában".
Az eltűntként keresett lány egészségügyi ellátást nem igényelt, mivel mint kiderült, gyógyszereit magával vitte és azokat az orvosi utasítás szerint beszedte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06