14 rablást követtek el
Előzetesben a hajdúböszörményi rablók
Az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a hat hajdúböszörményi férfit, aki a megalapozott gyanú szerint 14 rablást követett el.
2013.01.29 13:05MTITóth János rendőr alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója keddi debreceni sajtótájékoztatóján elmondta: a gyanúsítottak 2012. március 16-a és 2013. január 1-je között 14 rablást követtek el Hajdúböszörményben.
Az elkövetők a többségében egyedül élő nyugdíjasokra éjszaka törték rá az ajtót, majd a lakást átkutatva ékszereket és készpénzt vittek el. A sértetteket fenyegetéssel, néhány esetben bántalmazással kényszerítették értékeik átadására - tette hozzá.
A hajdú-bihari nyomozók öt gyanúsítottat január 15-én összehangolt akció keretében, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeivel közösen fogtak el hajdúböszörményi otthonaikban. Hatodik társukat január 24-én Debrecenben fogták el. A nyomozók az elfogásokkal egyidejűleg házkutatásokat hajtottak végre.
A gyanúsítottakat - B. József 41 éves, R. Balázs 24 éves, Cs. Sándor 31 éves, L. László 18 éves, K. János 27 éves, L. János 30 éves hajdúböszörményi lakosokat - kihallgatásukat követően őrizetbe vették - közölte Tóth János.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:24 A hét elején még napos idő várható, majd beborul az ég és megnő a csapadék esélye
- 20:10 Két lövöldözés és egy késeléses támadás is történt vasárnapra virradóan Hollandiában
- 18:17 Hogyan kapcsolódik az USAID a titkos biofegyver-kutatáshoz?
- 16:16 Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát
- 14:10 Hollywood CIA-kapcsolatai lelepleződtek: Hírességek vagy különleges ügynökök?
- 12:06 Gigaföldrengés - cunamiriadót fújtak a népszerű turistacélpontnál
- 10:47 Kiépített siklóernyős elugrópontot alakítanak ki a Pilis-tetőn
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06