Bátor helytállásáért
Emlékplakettet kapott egy kocsmai rabló elfogásában közreműködő pultos
Emlékplakettel és virággal köszöntötték csütörtökön a rendőrök azt a pultosnőt, aki Fegyverneken közreműködött egy kocsmai rabló elfogásában.
2013.01.17 16:40MTIPásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: január 14-én reggel egy férfi lépett be a fegyverneki kiskocsmába, és kezében egy kést tartva a pultosnőtől a bevételt követelte. Az asszony dulakodni kezdett a rablóval, amelynek során a kezén könnyebb sérülést szenvedett.
A rabló ezt kihasználva a kasszából kiemelte a benne lévő pár ezer forintot, majd elmenekült. Közben az alkalmazott értesítette a rendőrséget, majd a férfi nyomába eredt. A járőrök a közelben elfogták az elkövetőt. A 42 éves fegyverneki férfit január szerdán a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A rablás során megsérült alkalmazottnak bátor helytállását megköszönve Farkas József ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, illetve Tóth Péter alezredes, törökszentmiklósi rendőrkapitány egy csokor virágot és egy emlékplakettet adott át a fegyverneki rendőrőrsön.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


