Meghalt egy nő a XV. kerületben
Hiába próbálták megmenteni a szén-monoxid-mérgezéstől
Szén-monoxid-mérgezésben halt meg egy negyven év körüli nő szerda délután a főváros XV. kerületében. A család többi tagja kórházba került, az ő állapotuk azonban stabil.
2012.12.26 20:59MTIAz Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója, Győrfi Pál tájékoztatása szerint az eszméletlen nőre lakásuk fürdőszobájában családtagjai találtak rá, akik - a mentők irányítójának telefonon keresztül nyújtott segítségével - elkezdték az újraélesztési kísérletet, amit a kiérkező mentők folytattak, ez azonban eredménytelen volt.
Eközben a többi ott-tartózkodó is fejfájásra, szédülésre panaszkodott, így egyértelművé vált, hogy szén-monoxid-mérgezés okozhatta a halálesetet.
A mentők négy felnőttet - két férfit és két nőt -, valamint egy kisfiút és egy kislányt enyhe tünetekkel, de stabil állapotban megfigyelésre kórházba szállítottak - közölte Győrfi Pál.
Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a Lenvirág utcai kétszintes családi házban a kiérkező tűzoltók életveszélyes mennyiségű szén-monoxid-koncentrációt mértek. Az épületet átszellőztették, a gázkészülék és az eset körülményeinek vizsgálata jelenleg is zajlik - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
- Házanként elemzi a szén-dioxid-kibocsátást egy új amerikai szoftver
- Folyékony szén-dioxid szivárog egy vasúti tartálykocsiból Városlődnél
- Szén-dioxidot szállító tartálykocsi borult az árokba a 86-os főúton
- Koppenhága lehet a világ első szén-dioxidmentes fővárosa
- Ausztrália bevezette a szén-dioxid adót
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


