Lakástüzek, balesetek, mérgezések
Kéttucatszor riasztották karácsony este a budapesti tűzoltókat
A fővárosi katasztrófavédőknek mintegy kéttucatszor kellett kivonulniuk közúti balesetekhez és lakástüzekhez, illetve szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt az elmúlt egy nap alatt.
2012.12.25 12:00MTIKisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a jelentősebb esetek között említette, hogy Dunakeszin szenteste egy családi ház melletti 90 négyzetméteres melléképület égett ki, a főváros XIII. kerületében egy lakás konyhája gyulladt ki, míg egy belvárosi társasházhoz a lépcsőházban keletkezett füst miatt riasztották a tűzoltókat. Egyik esetben sem sérült meg senki.
Két lakáshoz szén-monoxid-jelzés miatt kellett kivonulniuk, de senki nem szenvedett mérgezést - mondta a szóvivő. Az I. kerületben egy közlekedési balesetben egy személyutó a villamossínekre sodródott, a járművet a tűzoltók vontatták le - tette hozzá. Kisdi Máté elmondta, hogy az ünnepek alatt 240 tűzoltó 70 járművel áll készültségben a fővárosban, hogy Budapesten és vonulási körzetében szükség esetén segítséget nyújtsanak.
Megjegyezte, hogy a korábbi években gyakran előforduló karácsonyfatüzek miatt eddig nem érkezett segélykérés, de arra figyelmeztetett, hogy a gyertyákat, a mécseseket és a csillagszórókat körültekintően használják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


