Havazás
Hatvan balesethez riasztották a katasztrófavédőket
Több mint hatvan balesethez riasztották az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) beavatkozó egységeit vasárnap.
2012.12.24 07:18MTIHajdu Márton helyettes szóvivő hétfő reggel arra hívta fel a figyelmet, hogy az alsóbbrendű utak továbbra is jegesek lehetnek.
Az ország útjai hétfő reggel helyenként sónedvesek, az alsóbbrendű utak pedig jégbordásak, havasak lehetnek, és a csapadék visszafagyhat az utakra - mondta a helyettes szóvivő. Fokozott figyelemre intette a közlekedőket, jelezve: aki teheti, ne induljon útnak ott, ahol ónos eső esett, mivel rendkívül veszélyes útszakaszok is előfordulhatnak.
Hajdu Márton azt is elmondta, hogy a havazás, az ónos eső miatt országosan több mint hatvan balesetnél volt szükség a katasztrófavédelem beavatkozó egységeinek - 870 embernek - a munkájára. A balesetekben 27-en sérültek meg, halálos áldozat nem volt.
Az OKF és az együttműködő szervezetek - rendőrség, mentőszolgálat, karitatív és civil szervezetek - 38 embert mentettek meg a téli időjárás valamilyen káros következményétől, elsősorban kihűléstől és szén-monoxid-mérgezéstől.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében három megyére, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod megyére adott ki narancssárga riasztást ónos eső miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


