Gyermekei veszélyeztetése miatt folyik eljárás
12 gyermekét veszélyeztette egy nő Zalában
Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádemelési javaslattal zárták le a rendőrök már a második nyomozást az ellen a mikekarácsonyfai nő ellen, akinek 12 gyermeke közül tízet gye.rmekotthonban helyeztek el
2012.12.16 10:21MTIA lenti rendőrkapitányságon azt követően indult nyomozás a 45 éves asszony ellen, hogy májusban alultáplált és elhanyagolt, alig három hónapos gyermekét a háziorvos javaslatára mentő szállította a Zala Megyei Kórház gyermek intenzív osztályára.
A háziorvoshoz is úgy jutott el a 11 hetes csecsemő, hogy a nő a 13 éves fiával vitette el gyermekét a tanácsadásra. A kórház bejelentése után a rendőrök felvették a kapcsolatot a háziorvossal, a jegyzővel, a védőnői szolgálattal, továbbá igazságügyi orvos szakértőt is bevontak a nyomozásba.
Az eljárás során megállapították, hogy az italozó életmódot folytató asszony a csecsemővel nem jelent meg a tanácsadásokon, az újszülöttet nem gondozta és nem táplálta megfelelően, emiatt nagyobb elmaradást mutatott a súlya is.
A nyomozás során az is kiderült, hogy a nő a nagyobb gyermekeivel szemben sem teljesítette megfelelően szülői kötelezettségeit. Kétéves kislánya nem az időjárásnak megfelelően volt öltöztetve, gyakorta hiányos öltözetben, többnyire csak pelenkában tartózkodott az utcán, az udvaron.
A gyerekeket nem fürdette napi rendszerességgel, "testhajlataikban, körmük alatt vastagon lerakódott a kosz, a hajukban elszaporodtak a tetvek" - olvasható a rendőrségi tájékoztatásban. Az eljárás alatt a hatóságok a nő hét alultáplált és gondozatlan gyermekét otthonban helyezték el.
Az asszonynak összesen 12 gyermeke született, a két felnőttön kívül immár mindegyik gyermekotthonban él. Korábban három gyermekét már gyermekotthonban helyezték el.
A lenti rendőrök nem először nyomoztak az anya ellen, júniusban négy kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt tettek vádemelési javaslatot ellen - de bírói ítélet még nem született - , ezúttal pedig további két gyermekének veszélyeztetése miatt javasoltak vádemelést az ügyészségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


