Volt nyomozó végzett volt barátnőjével
83 késszúrásért 18 év
18 év fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék szerdán azt a volt szigetszentmiklósi nyomozót, aki júliusban, 83 késszúrással megölte volt barátnőjét. Az ítélet nem jogerős.
2012.12.05 16:36HavariaPressA vádirat szerint a férfi a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozója volt, és 2010 óta folytatott szerelmi viszonyt az ugyancsak a rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő nyomozó kolléganőjével.
Az asszony 2012 februárjában szakított vele, de a férfi ezt nem tudta elfogadni, ezért 2012. július 5-én 83 késszúrással megölte szerelmét, majd öngyilkosságot kísérelt meg elkövetni.
A bíróság nem fogadta el a védői álláspontot, mely szerint a vádlott a cselekményét erős felindulásban követte el. Mint azt az orvosszakértő hangsúlyozta, a 83 késszúrás túlmutat az erős felindulásra utaló körülményeken. A volt nyomozót, szerdán a Budapest Környéki Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt 18 év fegyházbüntetésre ítélte, valamint 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője a bűncselekmény minősítésének megváltoztatásáért illetve a büntetés enyhítéséért fellebbezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


